Utazásaim és kalandjaim a nagybetűs életben

Sziasztok!
Miután szombat este családom magamra hagyott :(, ezért a vasárnapom ismét szabad volt, és ismét kihasználhattam az időt arra, hogy takarítsak, tanuljak, ... (meg társasági életet éljek :))
Vasárnap reggel Klaudia sms-e ébresztett, hogy egy másik koliban, a Grammond-ban délben közös főzőcske lesz néhány másik erasmusossal, és ha van kedvem, akkor tartsak vele. Gondoltam, legalább kaját nem kell csinálnom (bár annyit itthagytak, hogy az se lett volna gond), meg legalább nem vagyok egyedül, miért ne mennék?
Oda is értünk délben, ahol már egész kis csapat várakozott, aztán elmentünk a környék egyetlen, vasárnap is délután 1-ig nyitva tartó boltjába bevásárolni a hozzávalókat. Kinga kitalálta, hogy mi magyarok, csináljunk rakott krumplit, az egyszerű és viszonylag hamar megvan. A félórás bevásárlás után már kezdett kiderülni, hogy itt több fogás is lesz, mindenki igyekszik valamit alkotni a konyhában. A főzéshez a koli két közös konyháját is felhasználtuk, egyben nem fértünk el. Ki is alakult egy kelet és nyugat versengés, mert az egyik konyhában mi magyarok főzőcskéztünk a cseh Jannal, míg a másikban főleg németek kreáltak különböző kajákat. Közben egyre több emberke érkezett, és tálaláskor a létszám már 17 emberből állt :)
Első fogásnak a mi rakott krumplinkat tálaltuk fel. Természetesen nem 17 főre való volt, mindenkinek kb 5 falatnyi jutott, de kóstolásnak éppen jó. Sajnos nem találtunk megfelelő szót franciául hozzá, próbáltuk magyarázni, hogy olyan réteges krumpli, de a legegyszerűbb volt azt mondani, hogy krumpli tojással, kolbásszal meg tejföllel. Elárulom, nagyon ízlett, a fiúk különösen szerettek volna még belőle többet :) Aztán az angol lány, Jenny által készített Cézár-saláta következett, valamint Jan művét is eszegettük. Jan egy ún. galette-et próbált csinálni, ami sózott palacsinta, amit meg lehet tölteni sós dolgokkal, mint sonka, sajt,... A palacsintát készen vette a boltba, de sajnos túl nagy volt, és összeesett az egész, így csak a belevalót ettük meg magában :)
Majd következett a német Alexnek és Svantjenek a műve: mandulás csirke. Nagyon fini volt, persze ebből is csak egy kevés jutott mindenkinek. Közben ment a beszélgetés, természetesen franciául, néha keverve egy-egy német-cseh-olasz-spanyol-magyar szóval. Mindig elhatározom, hogy majd ha hazamegyek, megtanulok még egy nyelven, vagy többön is, majd otthon meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. A csirke után kis pihi következett, mert edények és hely hiányában a másik német csapat (Peter, Hoake és Sandra) csak ekkor tudtak nekiállni az almás rétesnek. Közben egy gyors mosogatás a konyhában, csevej, zenehallgatás, buli :)
Végül elkészült az almás pite is, és a korábban már elkészített gyümölcssalival együtt eszegettük. Megismerkedtem az angol szósszal, amit dobozosan lehet kapni a boltban, sztem szimpla vaníliaszósz, de nagyon finom volt. :) Ezután még egy kicsit beszéglgettünk, majd közös fényképezés, majd lassan mindenki ment a maga dolgára, másoknak is akadt még tanulnivalójuk, takarítanivalójuk, meg néhányan tovább folytatták a belvárosban a mókázást.
Na, most sztem nem tudtam visszaadni azt a hangulatot, ami ott volt, de igen, ez az igazi Erasmusos lét, mikor együtt vagy a többiekkel, és a nyelv miatt sokkal érdekesebb a dolog, mint otthon :)
Puszi
Gitta

Sziasztok!
Tudom, jó régen írtam már ide a blogomra, de talán megbocsátjátok, mert ITT VOLT A CSALÁDOM! :)És inkább velük tölöttem az időt blogírás helyett :) HÉtfő este indult Anyu, Gabi és Peti Pécsről egy 4. személy, Laci kíséretében, aki Párizsig jött velük, és így felváltva vezethette a két fiú az autót. Kisebb-nagyobb eltévedések után végül este 5-kor sikerült találkoznunk Párizsban a Cité Universitaire-ben. Nagyon jó volt újra találkozni! :) Senki nem változott semmit, remélem, ők sem nagyon vettek rajtam változást észre :) Gyorsan elmentünk megnézni a kivilágított Eiffel-tornyot, ami nagyon szép volt, rengetegen voltak, és talán nagyobb élmény is volt így aranyszínűen megvilágítva, mintha napfénynél a fémszerkezetet bámulnád. Aztán elmentünk saját szállásunkra, egy Formula1-es hotelbe, ami Párizs egyik északi külvárosában, Saint-Denis-ben volt. Érdekes környék, eléggé fekete-negyed, éjjel nem szívesen bóklásznék az utcáján. A hotel pont jó volt egy éjszakára, nagyon jó találmány átutazóban, mindenkinek tudom ajánlani :)
Másnap megnéztük Párizs nevezetességeit. Kezdtük a Champs-Elysée-vel és a Diadalívvel, majd a Szajna felé sétálva betértünk húgom kívánságára egy Disney-boltba, de erről talán ő fog később többet mesélni :) Aztán a Concorde-téren megálltunk megcsodálni az obeliszket és a kilátást. Furcsa volt élőben látni azokat a dolgokat, amelyekről már annyit hallottunk, hogy szinte ismerjük is őket, és akkor végre láthatjuk élőben is :) Aztán a Tuileriák kertje mellett sétálva eljutottunk a Louvre-hoz és a híres-nevezetes üvegpiramishoz. Kár, hogy nem volt időnk bemenni a Louvre-ba, hiszen meglepően olcsó a jegy. De sajna az idő szorított, ezért inkább tovább mentünk a Notre-Dame felé. Megcsodáltuk ezt a félbehagyott templomot, nagyon szép volt, csak számomra kicsit sok volt benne a turista. Aztán megebédeltünk egy étteremben, ahol olcsó menüket adtak, majd uzsgyi haza és irány Tours! Elég későn értünk haza, mert Párizsból elég nehéz volt kikeveredni (bár nem tévedtünk el sehol), majd Orléans-ban is kerengtünk egy ideig, mert meg szerettem volna találni az autópálya helyett a sima autóutat, de sajnos nem sikerült :( Így autópályán száguldoztunk le Tours-ba.
Csütörtökön történt Tours bemutatása, mivel november 1. lévén nem volt minden nyitva, és nem mertem megkockáztatni, hogy kiderüljön esetleg, hogy vmelyik kastély nincs nyitva, ahova menni szeretnénk. Megmutattam a régi óvárosi főteret, a POlce Plumerau-t, ahol ittunk is egy-egy kávét, kapucsínót :)
Aztán pénteken elmentünk kicsit kirándulni néhány kastélyhoz. Elmentünk Chenonceau-ba (sönonszó), ez az a kastély, amely egy hdra épült a víz felett. Természetesen ezt is egy király, ha jól emlékszem II. Henrik francia király építtette a szeretőjének, Diane Poitiers-nek, majd később Medici Katalin éldegélt itt, és építette még tobávv a kastélyt. Rengetegen voltak, én még ennyit turistával kastélynál nem találkoztam. A kastély nagyon szép, nagyon érdekes, vannak kertjei és egy kicsi labirintusa is, és az egyik legszebben berendezett kastély, mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, látogassa meg :) Ezután útközben megpillantottuk Cheverny kastélyát, ahova idő hiányában nem mentünk be, kívültől lestük meg egy kicsit. Majd elmentünk Chambord-ba, a nagy kastélyba, amit kívülről is meg lehet csodálni. Remélem, sikerült is kis családomat egy kicsit lenyűgözni a méreteivel :) Aztán hazafelé a Loire folyó mellett még megmutatthattam a kivilágított Bloist és Amboise-t is.
Szombat a vásárlás napja volt, mint itt majdnem minden franciáé is :) Délelőtt ruhaboltokat és egyéb csecsebecséket árusító helyeket néztünk meg (és vásároltunk is :)), megmutattam a virágpiacot, ahol elég borsos árért lehet virágokat kapni, majd megint ebédeztünk az egyik helyen (sajnos környékbeli különlegességeket árultak, és nem mindig találtuk el azt, hogy jót válasszunk az étlapról), majd délután feltöltöttük itteni készleteimet a nagy bevásárlóközpontból, főleg innivaló ügyében :) Erre legalább pár hétig nem nagyon kell költenem :)
Én nagyon örültem, hogy sikerült kijönniük hozzám, hogy megmutathattam nekik azt a helyet, ahol én lakom, és a környéket, és kicsit talán ők is megismerhették közelebbről a franciákat :) Ha minden igaz, akkor talán ők is beszámolnak majd élményeikről, bár még erre várni kell, hiszen jelenleg is valahol Németország autópályáin utazgatnak hazafelé :)
Puszi
Gitta

Sziasztok!
Hát igen, el kellett telnie másfél hétnek ahhoz, hogy erről a témáról viszonylag nyugodtan és higgadtan tudjak írni. Ez ugyanis az eddigi legrosszabb élményem ittlétem során.
Előzetesen úgy volt, hogy reméljük meg bírjuk csinálni a vizsgáinkat decemberben, és akkor nem kell januárban visszajönni. Emiatt vettem repülőjegyet haza december 20-ára. Az első hónapunk ezzel is telt az egyetemen, hogy minden tanárnál érdeklődtünk, hogy megengedi-e a vizsgázást, hiszen Erasmusosok vagyunk, és otthon is vár ránk egy pár vizsga. A tanárok bele is mentek, bár megjegyezték, hogy azért kérjünk engedélyt az adminisztrációtól, de ha ők belemennek, akkor ők is megengedik. Ezt sikerült is elérni 4 tanárnál, és első alkalommal a titkárságon is készségesnek mutatkoztak, hogy igen, nincs gond, megértik, hogy külföldiek vagyunk, elvileg nem lesz gond.
Hát ugyanez az aranyos néni a titkárságon egy hét múlva közölte velünk rettentő hidegen és fagyosan, hogy szó sem lehet róla, hogy levizsgázzunk decemberben, csak januárban a franciákkal együtt, mert most "égalité", vagyis egyenlősdi van az Erasmusos diákok és a franciák között, mi is ugyanolyan diákok vagyunk az ő szemükben, így szó sem lehet róla, hogy kivételezzenek velünk. Teljesen leforrázva álltunk, hiszen ez az egész múlt hétfőn történt, mikor már azt hittük, hogy minden rendben. Próbáltuk őket győzködni, hogy de mi otthon is tanulunk és vizsgázunk, és januárban muszáj otthon lennünk. Magyaráztuk, hogy ha kell, szerzünk erről igazolást a TO-tól, de nem használt semmit. Próbáltunk másokat is megkeresni, tényleg az atyaúristenhez is elmentünk szinte, hogy nem lehetne-e mégis megoldani ezt a dolgot valahogy. Egy egész kis kupaktanács jött erre össze, és ami az egészben a "legjobb" volt, egyszerűen ránk csukták az ajtót a folyosón, hogy ne is halljuk, hogy ők mit tárgyalnak. Na, ez volt az a pont, ahol majdnem mind a négyen sírva fakadtunk. Aztán kijöttek, és közölték a megsemmisítő ítéletet, hogy nincs alternatíva: januárban vizsga a franciákkal együtt.
Néhány egyetemi barátom most biztos kérdezi, hogy akkor miért nem maradok kint decemberben és csinálom meg a vizsgáimat mindjárt akkor, és akkor nem kell visszamennem. Ez sajnos nem lehetséges, ugyanis a francia vizsgaidőszak merőben eltérő a miénktől: mindösszesen 2 hét január 7 és 18 között (sztem nem olyan jó, mint amilyennek tűnik), mindenből írásbeli van 1 db megadott időpontban. Ha nem sikerül? Pótvizsga júniusban. Szóval a tét nem kicsi. És azért ne felejtsétek el, hogy akármennyit fejlődök, ahhoz még évek kellenének, hogy olyan szinten legyek franciából, hogy egy írásbeli vizsgán megfeleljek a franciákkal együtt. És ugye egy írásbelinél nem fogja a tanár megnézni, hogy vajon aki ezt írta, az francia-e vagy sem, csak azt nézi, hogy pongyolán fogalmaz és a heylesírása is eléggé kifogásolható.
Szóval eléggé magunk alatt voltunk, aztán lassan megemésztettük a hírt, elmondtuk családjainknak, hogy mi a helyzet, aztán elgondolkoztunk siralmas helyzetünkön. Az biztos, hogy munkajogból képtelenek vagyunk levizsgázni írásban, annyira hiányzik hozzá a szókincsünk, viszont a nyelvkurzuson lévő jogi kurzust gond nélkül teljesíteni tudjuk. Szerencsére erre a változásra kedvező választ kaptunk otthon, így a munkajogot leadhattuk. Aztán beszéltünk az alapjogos és a kriminológiás tanárral, és mindkettő belement, hogy írásbeli helyett szóban vizsgázhassunk, viszont csak januárban.
Hát ez a története a vizsgáimnak, és annak, hogy miért fogom Tours vendégszeretetét élvezni még két hétig januárban.
Puszi
Gitta

 

Akkor most összegezném személyes tapasztalataimat a többi nemzetről. Elsőrebocsátom, hogy meglehetősen szubjektív állásfoglalás, és talán nincs is igazam, de azért több dologban egyetértünk a többiekkel. Először is, pillanatnyilag nálam a nemzetek így vannak felosztva: franciák, angolok-amerikaiak, ferdeszeműek (kínaiak, japánok, ...), valamint a többi európai nemzet.

A franciákról: Sok előítélet igaz velük kapcsolatban. Először is egy hihetetlenül büszke nép, és meglehetősen bunkók is. Persze tisztelet a kivételnek, de már értem, hogy Zsuzsi, aki tavaly itt töltött egy évet, miért mondta, hogy alig barátkozott franciákkal. Nehéz velük kapcsolatot kialakítani. Nekem is kb 2-3 francia ismerősöm van, aki meg is ismer az utcán is. Az egyik Thomas, kb 30 éves pasi, Zsuzsit ismerte tavaly és az elején elég sok mindenben segített nekünk. A másik Katharinának egy csoporttársa, Jean-nak hívják és többször találkoztam vele már a menzán, moziban, a nyelvkávézóban. Az egyetlen gond vele az, hogy alig értem, amit mond :( De ő legalább érdeklődést mutat más iránt. Az egyetemen annyi elutasításban volt már részünk, hiszen sok emberrel kezdtünk el beszélgetni főleg a jegyzetek miatt, de eddig 2 lány volt, amelyik érdeklődést mutatott irántunk. Hát nem tudom, ha nálunk lenne egy külföldi lány, és megszólítana, biztos, hogy beszélgetnék vele hosszabban is, és nagyon érdekelne. De a franciákat magukon kívül nem nagyon érdekli más. Ja, és a férfiak nem ismerik nagyon az udvariasságot. Szabályosan fellöknek az ajtóban, a buszon is úgy tolakodnak, mintha nem lehetne mindenkinek felférni. A boltban az eladók ezzel szemben szinte a földig alázkodnak udvariasság tekintetében a vásárlók előtt. Hát igen, ha pénzről van szó, akkor azért mindent megtesznek. Szerintem anyagiasabb nép, mint mi.

Angolokról-amerikaikról: A nyelvük miatt is, meg minden egyéb miatt is egy kategóriába lehet őket sorolni. Teljesen odáig vannak maguktól, és alig állnak szóba olyannal, akinek nem az angol az anyanyelve. Ők azok, akik nem keresik az alkalmat, hogy franciául beszélgessenek, tökéletesen jól érzik magukat egymás társaságában (jó, mi magyarok is nagyon jóban vagyunk, de nyitottak vagyunk mindenki felé). Ráadásul szörnyű a kiejtésük, rögtön hallani, hogy angolok, tipikusan angolosan beszélnek. Az angol lányok meglehetősen rondák, és szörnyen öltözködnek, valamint nagyon hangosak. Órán is mindenhez van hozzáfűznivalójuk, akkor is, ha nem is értik, hogy mi a kérdés. Egyetlen kivételként Jordant, az amerikai srácot tudnám említeni, aki igyekszik más nemzetekkel is együtt lenni.

Ferdeszeműek: Tudom, ez egy nagyon lekicsinylő kifejezés, hogy ferdeszeműek, de én jobban szeretem, mint azt, hogy ázsiaiak. Velük kapcsolatban is igaz néhány előítélet: hihetetlenül lelkiismeretesek és szorgalmasak. Egyébként nagyon sok kínai jár ide, de velük is az a gond, hogy főleg egymással barátkoznak. Szerintem azért nyitottabbak, mint az angolok, bár elég tartózkodóak. A kiejtésük nekik is érdekes, észre lehet venni, hogy szinte szótagolják a szavakat, és sajátos hangsúlyt használnak. Egyébként a saját nyelvük is érdekes, egymással nagyon hangosan és gesztikulálva beszélnek, azonban franciául inkább halkan. Sajnos róluk ennél nem tudok többet mondani :(

És akkor az európaiak: Nem tehetek róla, de nekem a németek, az olaszok, a spanyolok, a csehek és a többiek szinte egynek számítanak, mert ők hasonlítanak a legjobban ránk, és velük értjük meg magunkat a legjobban. Ez talán furcsán hangozhat, hiszen olyan különbözőek, mégse tudom elmondani miért, de nekem egynek számítanak. Hasonlóak a tapasztalataink, ugyanaz a korosztály vagyunk, és nagyon jó a hasonló dolgokat egymással összehasonlítani :) de azért írok róluk külön-külön is. Először a németekeről, hiszen ők vannak itt a legtöbben. Bevallom, kellemesen csalódtam bennük :) Ebbe a pozitív képbe természetesen belejátszik Katharina is, de más németek is hasonlóan. Ahhoz képest, hogy nekik a legkönnyebb a dolguk, hogy hasonló nemzetűeket találjanak, nagyon igyekeznek, hogy másokkal is ismerkedjenek és beszélgessenek. Akiket eddig megismertem, mind nagyon nyitottak voltak, és tájékozottak is a világgal kapcsolatban (ez azért fontos, mert az egyetemen is olyan hülyeségeket tanítanak, hogy néha teljesen elképedek. Csak egy példa, ha megengeditek: nemzetközi kapcsolatok története órán az EU jövőjével kapcsolatban tanuljuk a Balkánt és az ottani a helyzetet. A tanár még térképet is felrajzolt a táblára, hogy szemléltesse a dolgokat, de valami olyan pocsékat, hogy még én, akinek tényleg nincs nagy földrajzi tudása, tudtam, hogy ez így nem lehet. Felrajzolta Szlovéniát, Horvátoszágot, Boszniát és Szerbiát, de úgy, hogy egyszerűen lehetetlenség lett volna oda egy Magyarországot úgy felrajzolni, hogy Szlovéniával, Horvátországgal meg Szerbiával érintkezzen, de Boszniával ne. Meg nagyobb tengerpartja volt, mint a horvátoknak. És ezt egy tanár rajzolta! ) De visszatérve a németekhez: szóval pozitív a kép róluk, bár természetesen volt szerencsém bunkó némethez is, és ide a németek szebbik fele jön, ugyanis általában inkább szép lányok jönnek.

Akik még fontosak külön, azok az olaszok, ők is nagyon sokan vannak. Ők azért már inkább szeretnek magukkal lenni, ugyanúgy, mint a spanyolok, de szívesen barátkoznak másokkal is. Az olaszoknak egyébként hihetetlenül hasonlít a nyelvük a franciához, ha két olaszt hallok beszélgetni, a felét értem a szavaknak, nem csoda, hogy ők fél évnyi nyelvtanulás után ugyanazon a szinten vannak, mint mi 7 év után. Én az olaszok közül két olasz srácot, Alessandrot és Domenicot ismerem jobban, mindketten művészettörténetet tanulnak. Igazi bohém olaszok, de egyáltalán nem macsók :)

Puszi

Gitta

 

Hát igen, pàr napja eléggé lehordtam ezt az országot, bár kaptam olyan visszajelzést, hogy jobban is lehordhattam volna. Ha jól emlékszem, már az első bejegyzéseim között megemlítettem, hogy milyen sok itt a zöld terület, és igazán tanulhatnánk tőlük. Igen, ha van valami, amiben mindenképpen irigylem ezt a népet, az két dolog: rengeteg a zöld terület és a franciák TUDNAK élni. A franciák nemcsak túlélik az életet, mint néhányan otthon teszik, zsörtölődve, örök elégedetlenként, hanem megélik az életet a maga teljességében. Ennek az egyik része a kifinomult konyhájuk és ízlésük, de emellett rengeteget sportolnak, és szerintem sok időt töltenek a szabadban. Mert van lehetőségük a szabadban lenni, mert vannak zóld területeik. Ezen a hétvégén Toursnak megint 2 nagyon szép helyét fedeztem fel, amit sajnálok, hogy korábban nem kerestem fel.

Szombat délután Krisztivel elmentünk a Botanikus Kertbe. De ez nemcsak egy szimpla botanikus kert, hanem egy mini állatkert, mert vannak flamingók, rengeteg kacsa és kenguruk is vannak, meg emuk. A parkban több helyen játszótér van kialakítva a kicsiknek (szigorúan EU-szabvány), és nagyon sokan voltak, akik sétáltak, beszélgettek, leültek a padokra, nézték a kis tavat, kisgyerekekkel játszottak... Nagyon szépen ki volt alakítva és nagyon szépen rendbe is van tartva. habár egy elég szemetelős és koszos nép, a vandalizmusnak eddig nem láttam nyomát, nincsenek széttört játékok, törött padok... És ebben a szép októberi napsütésben igazán jó volt ott lenni. El tudom képzelni, hogy tavasszal milyen gyönyörű lehet, ilyenkor kicsit fáj a szívem, hogy nem láthatom Tourst tavasszal, de vigasztal, hogy helyette Pécsett láthatom a tavaszt... :)

Vasárnap pedig "piknikezni" mentünk a Tóhoz Krisztivel és Borival (Klaudia azért nem volt, mert váratlanul megjelent a családja a hétvégére :)). Természetesen van egy rendes neve is a tónak, hogy milyen tó, de azt senki nem használja, mindenki Lac-nak, vagyis tónak hívja. Ez a tó a Cher folyó partja mellett fekszik, és ezt is egy hatalmas park veszi körül. Nem tudom, talán a kisebbik Malomvölgyi tó méretéhez hasonló, de ez csak egy tipp. Szépen ki van körülötte alakítva az út, rengeteg paddal, és természetesen itt is van játszótér, olyan játékokkal, hogy csak na :) EU-szabvány, de azért ezek sem veszélytelenek, Bori mondta, hogy múlt héten hoztek egy kisfiút, aki az egyik játékon eléggé beverte a fejét, és a fél fejbőrét össze kellett varrni. És ami Apunak a legjobban tetszene: rengeteg a futó, szinte nekik van ez kitalálva. De most tényleg, teli van futókkal! És van olyan része az útnak, ahol az út mellett kialakítottak egy kis tornás helyet, ahol ki tudják nyújtani a lábukat, felhúzhatják magukat és karizom-gyakorlatokat végezhetnek, egyszóval teljesen praktikus hely a futóknak. És mindez negyed órára gyalog a város központjától (vagyis inkább tőlem, a városközponttól 20-25 percre gyalog). És hihetetlenól tisztán van tartva :)

Szóval ezek azok a dolgok, amiket irigylek a franciáktól, bár erről már lekéstünk, hogy a város szívében alakítsunk ki egy parkot. ez a gondolkodásmód nem tegnap alakult ki a franciáknál, ezt tényleg évszázadok óta magukban hordják.

Puszi

Gitta